Január 12., a doni katasztrófa napja, mert 1943 január 12-én a 40. szovjet hadsereg, Kirill Moszkalenko tábornok vezetésével az Osztrogozsszk-Rosszos hadművelet keretében megtámadta a Don folyó partján állomásozó 2. magyar hadsereget, amivel történelmünk eddigi legnagyobb katonai veszteségét (és vereségét) okozta. A csapásban ugyanis mintegy 100-120 ezer magyar katona esett el vagy került fogságba. (A harcban elesettek számát Szabó Péter hadtörténész 49-50 ezerre teszi.)

A kép forrása: link

A szovjet offenzíva január 12-én, Uriv térségében 10-12 km mélyen hatolt a magyar védelem területére, majd 3-4 nap alatt részekre szakította (és a Dontól teljesen visszaszorította) a hiányosan felszerelt és létszámban is jelentős hátrányban lévő magyar erőket. A szovjetek a számunkra tragikus előretörésüket a két hónappal korábbi, 1942 november 21-én végrehajtott sztálingrádi bekerítésük folyományaként hajtották végre. Ennek során elszigetelték a Sztálingrádban és környékén rekedt negyedmilliós német haderőt (a teljes 6. német hadsereget és a 4. német páncélos hadsereg egy részét) majd óriási elő erőkkel és komoly páncélos tartalékokkal zúdultak a németekkel szövetséges és a Don folyó vonalát biztosító (Voronyezs - Sztálingrád közt állomásozó) három hadseregre: a 3. román, a 8. olasz és a 2. magyar hadseregre.

A magyar frontszakasz lehetőségeihez mérten kitartott amíg tudott, de nagyon hosszú arcvonalon, mintegy 200 km-es folyószakaszon kellett védekezniük (második és harmadik biztosító-vonal nélkül). Az összesen 207 ezer fős magyar sereg alig rendelkezett ütőképes fegyverzettel, mindössze 184 páncélozott járművük volt, melyek közül csak 22 db volt modernnek tekinthető (Panzer IV -es harckocsi). A magyar katonáknak alig  voltak kézi páncéltörőik, megfelelő, 50 mm feletti  lövegeik és a T-34 -es szovjet harckocsik kilövésére alkalmas egyéb fegyvereik. A magyar tüzérségi eszközök közül csak a 10,5 cm-es tarackokat használhatták hatékonyan (10.5 cm leichte Feldhaubitze 18). Ezeken kívül Jány Gusztáv vezérezredes seregében volt még 50 db 75 mm -es ágyú és 77 db 50 mm-es löveg, melyek ugyan alkalmasak lehettek szovjet páncélosok kilövésére, de részint kevés volt belőlük (főleg egy 200 km-es folyószakasz megvédéséhez) részint T-34 es harckocsik ellen stugok (sturmgesütz III-IV) és komoly harckocsik kellettek volna.

A hiányos és elavult fegyverkészlet mellett jelentős problémát okozott az is, hogy a magyar honvédek nem voltak ellátva megfelelő téli öltözettel és a minusz 30-40 fokos hidegek megtizedelték soraikat. A fagyhalál miatt veszteséglistára kerültek pontos száma nem ismert, de mindenképp több ezres volumenről beszélhetünk. Németh János katolikus tábori lelkész visszaemlékezéseiben arról ír, hogy a Dontól való visszavonulás során ő egymaga kétezer megfagyott holttest dögcéduláját cipelte. (forrás: Magyar katonasírok a Don mentén 5 -  Szabó Péter, 2007.05.24. [link])

A térkép forrása Wikipédia, kiegészítve honlapunk által a magyar erők bejelölésével (pirossal)

A január 12-én kibontakozó szovjet támadás tehát alig 3-4 nap alatt meghátrálásra, majd tömeges visszavonulásra kényszerítette a magyar erőket, ám Jány Gusztáv hadsereg-parancsok Horthy Miklós visszavonulást tiltó utasítását betartva (melyre egyébként Hitler december 27-én kelt kérése szorította) nem mert hivatalos visszavonuló-parancsot kiadni. Erre csak január 17-én került sor a VII. hadtest visszarendelésekor. Utolsóként a III. hadtest hagyta el a Don téréségét  - akkor már német parancsnokság alatt - miközben magyar hadtest-parancsnokuk, gróf Stomm Marcell szovjet hadifogságba került. Az életben maradt magyar honvédek csak március első napjaira kerültek rendezett viszonyok közé a Dnyeper menti táborokban és április 6 illetve május 30 közt térhettek haza. 

Bár Jány Gusztáv a vereség és visszavonulás hírére legelső felindultságában még negatív érzésekkel reagált (január 24-i hadparancsa), később józan fejjel átgondolva inkább méltatta katonáit a túlerővel szembeni kitartásukért:

„A m. kir. 2. honvéd hadsereg a Don mentén mélység nélküli gyéren megszállt nagy kiterjedésű védőállásban a januári nagy orosz támadás elleni küzdelemben becsülettel állta a harcot. A hadsereg színe-java ott veszett a nagy túlerővel szemben vívott csatáiban, de elérte azt, hogy ellensége is felmorzsolódott. … Hódolattal álljunk meg hősi halottaink, sebesülteink ezrei előtt, dicsőség nevüknek, hála és elismerés illesse őket. ..."

Katonáink valóban a lehetetlennek küzdöttek 1943 januárjában: harckocsis erőkkel kellett harcolniuk, páncéltörő fegyverek nélkül, létszámbeli hátránnyal és extrém időjárási körülmények között (-30 fokos hidegben). Minden év január 12-én hősies helytállásuk előtt hajtunk fejet.

További érdekes írásaink: A 10 legerősebb hadsereg,  A leghíresebb vadászpilóta, Mátyás király és a nők, A normandiai partraszállás, Sztálin hóhéra, A feltételezett őshaza: Dzsungária,