Történelem és múltbéli érdekességek

Történetíró

Biztos, hogy elvesztettük az 1848/49-es szabadságharcot Ausztria ellen? [3.]

2019. január 26. - Történetiró

A hamarosan mozikba kerülő új magyar nagyjátékfilm, a Kárpáti György Mór rendezte Guerilla kapcsán érdemes felidéznünk történelmünk egyik legfontosabb időszakának, az 1848/49-es szabadságharcnak az eseményeit. A visszaemlékezést ezúttal azonban egy kétely megfogalmazásával tesszük. 

Az első hallásra talán kicsit meglepő kérdés - "biztos, hogy elvesztettük az 1848/49-es szabadságharcot?" - Kossuth Lajos emigrációban hangoztatott nézeteit idézi, melyben az egykori kormányzó azt állította, hogy a magyar szabadságharcot nem elvesztettük, hanem azt elárulták. Idézve 1849 szeptember 12-én kelt vidini levelét: “Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által." Kossuth egyértelműen Görgeyt vádolta a kudarcért, ám azóta a történészek jóvoltából kiderült: vádjai alaptalanok voltak és leginkább azt a célt szolgálták, hogy feltámasszák a jogos harc folytatását.

temesvari_csata.jpg

Temesvár felmentése - Bachmann-Hohmann egykoru kőrajzáról. – Orsz. Képtár metszet-gyűjteménye

Ám ha vereség kérdését más szemszögből nézzük -- és végiggondoljuk, hogy a magyar szabadságharc Ausztria ellen irányult és első szakasza az osztrák császári csapatok kiűzésével zárult 1849 május 21-én (a tavaszi hadjárat végén), mégpedig Windisgratz csapatainak ronggyá verésével -- árnyaltabb és elgondolkodtató képet kapunk. A végső, mindent eldöntő csapást a cári Oroszország mérte ránk közel 200 ezres seregének puszta megjelenésével és bár a szabadságharc utolsó összecsapásában, a temesvári csatában (1849 augusztus 9-én) az osztrákok gyűrték le a magyar fősereget, az egész harc összképét, lehetséges haditerveit, csapatmozgásait és döntéseit alapjaiban határozta meg a hatalmas cári erő felbukkanása. Érdemes tehát mélyebben vizsgálódnunk a korabeli események felidézésével, ha reális választ szeretnénk kapni címben feltett kérdésünkre.

tarkep1849.jpg

Az események a márciusi forradalommal kezdődtek (1848 március 15-én), mely nem kis részben a nemzetközi helyzet miatt -- a párizsi majd bécsi forradalmak kirobbanása révén -- sikerre vitte követeléseink teljesítését: 1848 március 17-én Kossuth és az országgyűlési küldöttség átvehette Bécsben V. Ferdinánd jóváhagyó válaszát, Magyarország átalakításáról és a Batthyány-kormány kinevezéséről. Megvalósulhatott tehát a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás és hazánk birodalmon belüli önrendelkezésének kialakítása. Ám a győzelem sajnos átmenetinek bizonyult: bár megszülettek az április törvények (melyeket a császár szentesített is), 1848 nyarán az Udvar úrrá lett az olasz lázadásokon (custozzai csata - 1848 július 23-25) és elhatározta, hogy visszafordítja a magyarországi eseményeket is. A Habsburgok a magyar átalakulás megállítását három lépéssel indították el: először is magyar ellenes lázadásra kezdték bátorítani a nemzetiségeket, másodszor megszakították Kossuthékkal a tárgyalásokat és végül helytartót küldtek Pestre, hogy átvegye az irányítást a Batthyány-kormánytól. 

gorgey.jpg

Görgey Artúr (litográfia)

A szabadságharc a császári (birodalmi) zászlók alatt érkező horvát hadsereg támadásával vette kezdetét -- és bár 1848 nyarán Kossuth mindent megtett az előkészületekért (toborzott, honvéd zászlóaljakat állított fel és hadi-hitelt kért az országgyűléstől) -- a háború óriási áldozatokat rótt az országra. Ennek ellenére a legelső ütközetet, a pákozdi csatát (1848 szeptember 29-én) megnyertük, Petőfi pedig híres versében (A vén zászlótartó) gyávának nevezhette a horvát bánt: "Fut Bécs felé Jellasics a gyáva". Következett a horvátok üldözése és az első vereség az osztrák határon, Schwecahtnál (1848 október 30). Ausztria azonban nem ijedt meg a magyarok elszántságától: gyorsan császárt cserélt (V. Ferdinánd helyébe unokaöccse, a 18 éves Ferenc József került) és 1848 decemberében 55 ezer fős sereggel indult Magyarország ellen (Alfred zu Windisgratz herceg vezetésével). Sem a frissen felemelkedő Görgey Artúr, sem a vele vetélkedő Perczel Mór nem tudták megakadályozni a császári csapatokat abban, hogy 1849 január 5-én bevonuljanak Pestre. Ez volt a szabadságharc első nagy fordulópontja: a kormány szerepét betöltő OHB és a parlament Debrecenbe menekült, a főváros elesett, a honvéd haderő menekülni kényszerült, sőt a szétesés szélére került. A helyzetet azonban Görgey megmentette: váci kiáltványában további harcra buzdított és a jogos küzdelem folytatásáért állt ki, miközben alkut nem ismerő elszántságra tett ígéretet. Bár üzenetét Kossuth félreértette (úgy gondolva, hogy függetleníteni akarja magát és seregét tőle) a kiáltvány megállította a magyar hadsereg szétesését (a haza szökéseket, az egyes csapatrészek megadáson való gondolkodását). Emellett azzal, hogy északra indult csapataival, a magyar főparancsnok elérte, hogy Windischgratz ne a kormányt üldözze kelet felé, hanem utána vonuljon a császárvárost is védve (nem tudhatta ugyanis, hogy Görgey nem fordul e később Bécs irányába). 

Görgey híres téli hadjáratában a felvidéken keresztül a Felső-Tisza vidékére vitte seregét, amihez kellet a Branyiszkói áttörés bravúrja is (1849 február 5-én). A hadjárat után, a Tiszától 40 km távolságban vereséget szenvedtünk ugyan a Görgey helyére kinevezett Henryk Dembninsky tábornok hibájából -- mégpedig a kápolnai csatában (1849 február 26-27-én) -- a császáriakat abba a hamis illúzióba kergettük, hogy legyőztek bennünket. Ám a magyar vereség nem volt megrendítő, az újra kinevezett (és a magyar tisztek által főparancsnoknak követelt) Görgey összerendezte csapatait a Tisza mentén és mindent elsöprő ellentámadást tervezett az osztrákok kiűzésére. Következett a szabadságharc legdicsőbb két hónapja: a tavaszi hadjárat 1849 április 2 és május 21 között.

1_63tavaszi_hadj.jpg

A szabadságharc átmeneti győzelme

A dicsőséges tavaszi hadjárat "főszereplői" a legkiválóbb magyar tábornokok voltak: Görgey Artúr, Aulich Lajos, Damjanich János, Klapka György, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő és Gáspár András. (Közülük négyen is  később aradi vértanúk lettek.) A mindent megtervező egri haditanács után a cél két útvonalon haladva Gödöllő elérése és Windisgratz bekerítése lett. Bár nem sikerült mindent teljesíteni (az osztrákok kicsúsztak a kezeink közül), a magyar honvédsereg sorra aratta győzelmeit: április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápiobicskénél, április 6-án pedig Isaszegnél. Történelmünk nagy diadalai voltak ezek, melyekre méltán lehetünk büszkék ma is. A győzelmek miatt Kossuth ekkor már úgy érezte: nem lehet és nem is szabad többé visszakozni, sőt elejét kell vennie mindenfajta tárgyalási kísérletnek (különbéke kezdeményezésnek), így 1849 április 14-én a debreceni nagytemplomban kimondatta az országgyűléssel a Habsburg-ház trónfosztását és a függetlenségi nyilatkozat jóváhagyását. Kossuthból kormányzó lett, Görgeyből pedig hadügyminiszter. 

momaromi_csata.jpg A második komáromi csata (1849 július 2.) Bachmann-Hohmann

A tavaszi hadjárat folytatásában az osztrákok kezén lévő budai várat megkerülve győztünk a felvidéki Nagysallónál (1849 április 19.) és visszaszereztük Komáromot is (1849 április 22.). Ekkor azonban komoly vita zajlott arról: hogyan tovább? Üldözzük e tovább az osztrákokat (esetleg egészen Pozsonyig, Bécsig törve) vagy előbb szerezzük vissza a csapataink által közbezárt budai várat. Kossuth az utóbbi mellett döntött, hiszen jól tudta: a függetlenség kimondása után Európa előtt csakis egy saját fővárosát maradéktalanul birtokló nép vehető komolyan. Miközben Erdélyben is magyar győzelmek születtek Bem József jóvoltából, megkezdődött tehát Buda ostroma. A győzelem azonban a vártnál nehezebben sikerült, a harc elhúzódott és csak 1849 május 21-re hozott végső diadalt. Ez lett magyar szempontból a szabadságharc csúcspontja: Magyarország újra a miénk lett.

A fordulat 1849 május 9

Magyarország 1849 májusában megnyerte a harcot, az osztrák csapatokat szinte mindenhonnan kiűzte. A fordulat ekkor következett: I. Miklós orosz cár ugyanis nyilatkozatban jelentette be 1849 május 9-én, hogy csapatival beavatkozik a magyar szabadságharc eseményeibe, mégpedig Ferenc József és Ausztria oldalán. A bejelentés mögött a napóleoni háborúk után megszülető Szent Szövetség összefogási kötelezettsége és az azt kiegészítő 1833-as münchengratzi szerződés állt. Ezek alapján Ausztria, Poroszország és Oroszország egymást segítve kötelezték el magukat mindenfajta forradalom, felkelés vagy lázadás leverésére, mégpedig bárhol az általuk birtokolt területeken. Miklós cár közel 200 ezer orosz katonát indított a magyarok ellen, így az újabb támadásra készülő osztrák hadsereggel együtt több, mint háromszoros túlerővel kellett szembenéznünk. A harc ezzel reménytelenné vált számunkra. Kossuth innentől már csak abban reménykedhetett, hogy időhúzással elérheti a nyugati hatalmak közbeavatkozását. Ám reményei naivitásról tanúskodtak: Franciaországnak és Angliának esze ágában sem volt közbelépni. 

vilagos.jpg

A világosi fegyverletétel - Szkicsák-Klinovszky István képe

1849 júniusa és augusztusa között a közel 300 ezres orosz-osztrák haderő mindenhol győzelmet aratott: vesztettünk Komáromnál (1849 júliusában), majd Erdélyben (Segesvárnál), Debrecennél (augusztus 2.) Szegednél (augusztus 5.), végül Temesvárnál (augusztus 9.). A magyar csapatok két legnagyobb seregteste közül az egyik Dembinszky majd Bem parancsnoksága alatt harcolt és a Pest - Temesvár vonalon vonult vissza, míg a kisebbik Görgey Artúr vezényletével a Komárom - Vác - Rimaszombat - Tokaj - Debrecen - Arad útvonalon tartott délre. A magyar seregtestek utolsó összevonási területe így a Szeged - Arad - Temesvár háromszög lett. Itt kényszerültünk végső megadásra is 1849 augusztus 13-án, Aradtól 30 km-re, Világosnál, a szöllősi mezőn.

A végső mérleg megvonása

Fontos kiemelnünk: 1849 májusára a magyar honvédcsapatok szinte mindenhol legyőzték az osztrákokat: folyamatban volt a budai vár visszaszerzése (május 4 és 21 közt zajlott) lezárult az erdélyi osztrák csapatok kiűzése és deklarálva lett függetlenségünk kimondása is. 1849 tavaszán győzelmet ünnepelhettek tehát a magyar városok szerte a hazában. A fordulatot az oroszok beavatkozása hozta és az a 193 ezres kozák haderő, mely pihent katonákkal lepte meg az országot északról támadva. Amikor 1849-es vereségünkről beszélünk Ausztriával szemben, soha nem feledhetjük: 1848 ősze és 1849 tavasza közt legyőztük őket. A fordulat, az orosz cári haderő bevetése változtatta meg a végeredményt és tette tragédiává szabadságharcunk utolsó napjait. 

tortenetiro_logo.jpg

2019.01.26.(18:11)

***

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetiro.blog.hu/api/trackback/id/tr9714589734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista. 2019.01.26. 21:33:29

Ausztria nem bírt a magyar honvédseregekkel: a tavaszi hadjáratban teljesen kiűztük csapataikat. Később, 1849 júniusában ugyan másodszor is ránk támadtak 66 ezres sereggel, de az oroszok nélkül újra vesztettek volna. Persze ezt biztosan nem tudhatjuk és a történelemben a "mi lett volna ha" is értelmezhetetlen megközelítés, mégis: a józan ész, a logika és az erőviszonyok alapján igenis ez látszik valószínűnek. Az 1848/49-es magyar szabadságharcot Oroszország közbelépése miatt vesztettük el.

nts 2019.01.27. 21:22:16

Az osztrákok valószínűleg orosz beavatkozás nélkül is leverték volna a magyar szabadságharcot, így csak gyorsabb volt az elkerülhetetlen vég. Az osztrákok számára a fő hadszíntér Észak-Itália volt, az ottani "rendteremtés" után jött volna Magyarország. Különben Ferenc József 50 ezer katonát kért I. Miklóstól, ennyit is elegendőnek tartott.
Mindez persze semmit nem von le a magyarok hősiességéből és helytállásából. Az is nagyszerű volt, hogy a semmiből sikerült kialakítani egy ütőképes hadsereget.

Történetiró 2019.01.27. 21:23:49

@nts: Az oroszok nélkül vesztettek. 1849 májusára elbukták a harcot. KELLETTE az orosz beavatkozás a fordulathoz. Erről szól a poszt is. Olvastad?

Körömpörkölttörkölyt hörpölő Ödön 2019.01.27. 21:25:01

És ebben mi ebben az újdonság? Amikor az általánosban tanultuk, már akkor tudtam, hogy az oroszok vertek le minket az osztrákokkal szövetkezve. És mi nem nyertünk, mert nem tudtunk szövetkezni senkivel, az osztrákok meg tudtak. Most sem tudunk senkivel összefogni, sőt még egymással sem tudunk megegyezni. Erre jó példa az orbán önkény, aki népe felét elnyomja.

Kard 2019.01.27. 21:25:08

és ma mégis megint a ruszkik seggét nyalja a fér ország.

Négyes_ 2019.01.27. 21:27:44

Ha a szabadságharcunk az 1850-es évek közepére-végére tevődik más a helyzet. Arra az időre Ausztria magára maradt és már az oroszokkal is megromlott a kapcsolata. Egymagában pedig vesztett volna velünk szemben.

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2019.01.27. 21:57:40

@Történetiró:

Mindenképpen buktuk volna a Szent Szövetség miatt. Ekkor még olyan szcenárió elképzelhetetlen volt, hogy ne érkezzen külföldi csapatok osztrák gyengélkedés/vereség esetén. Ezek alapján leírhatjuk azt is, hogy megnyertük az első világháborút 1914 és 1918 nyara között, mert 1918 nyarán minden fronton ellenséges területen álltunk és csak nagy mennyiségű amerikai és gyarmati csapatok bevetésével roppantották meg a Központi hatalmakat a későbbiekben.

Illetve kérdéses a T/1, mert azért ez az egész inkább polgárháború volt magyarokkal, tótokkal, románokkal, horvátokkal, szerbekkel mindkét oldalon.

Történetiró 2019.01.27. 22:00:43

@noblesseoblige: Nem jó az analógiád. Az első világháborút két szövetség vívta egymással, számtalan csatlakozó állammal. Ezért is szerepel a kifejezésben a "világ" szó. A magyar szabadságharcot viszont két ország vívta és két nép: egy elnyomó és egy elnyomott. Ezt a párharcot megnyertük.

Tanár_ 2019.01.27. 22:05:03

A Bécsi Kongresszus és Szent Szövetség 100 éven át szabályozta Európát 1815 és 1914 között. Sajnos működési anomáliái épp 1856 után kezdtek előjönni (ez volt a krími háború vége), így a mi szabadságharcunk idején még sajnos nagy hatékonysággal működött.

Moin Moin 2019.01.27. 23:47:15

Ha erőforrás-mérleget készítesz az Osztrák Császárság és a magát függetlennek kikiáltó Magyarország között, akkor beláthatod, hogy egy éven belül így is-úgy is győzött volna Ausztria... Ferenc József még fiatal volt és félt: egyszerűen csak be akarta biztosítani és siettetni akarta a győzelmét.

Gondolj bele: még két évtizeddel később is, a Solferinonál akkorra már vesztes Ausztriát is milyen veszélyes ellenségnek tartotta Bismarck és Moltke!

Történetiró 2019.01.27. 23:50:49

@Moin Moin: Nem látom be. Neked sem kéne. Gondold végig: 1849 tavaszán ronggyá vertük őket és később is sorozatban vesztettek mindenhol: Magenta (1859), Solferino, Königratz (1866)

yerico1 2019.01.27. 23:51:44

@Történetiró: Megnyertük? Biztos? Az osztrákokat tönkrevertük, és már semmit sem tudtak kezdeni magukkal? Egy gazdaságilag fejletlen ország a birodalom többi részével szemben esélytelen volt, csak idő kérdése lett volna egy újabb hadsereg összeszedése, és az ellenállás felszámolása. Az oroszok bejövetele csak siettette az összeomlást, de nem volt elkerülhető. Ha a magyarok nem lettek volna akkora bunkók a többi nemzetiséggel szemben, akkor akár még esélyük lehetett volna, de inkább mindegyikkel szembefordultak.

Történetiró 2019.01.27. 23:57:08

@yerico1: És akkor egy gazdaságilag fejletlen orszàg nem nyerhet? És a Római Birodalmat legyőző barbárok, a japánokat kiűző kínaiak, a Wehrmacht erőket elűző jugoszlávok, az olasz fasisztákat legyőző görögök, a briteket meghátrálásra kényszeritő irek 1920-ban ... stb.

laci_52 2019.01.27. 23:58:31

Kossuth többször is hibázott. Az első hiba a trónfosztás volt, anélkül hogyan hívhatta volna be Ferenc Jóska az oroszokat? Azért, hogy támadjanak arra az országra, amelynek ő a királya?

A második hiba az volt, amikor Görgeyt árulónak nyilvánította. Pedig Görgey nem tett mást, mint - reálisan értékelve a hadi helyzetet - elkerülte a további felesleges véráldozatot.

Később viszont igaza volt: a poroszok 1866-ban KönnigrÄtznél tönkreverték az osztrák sereget. ezt a helyzetet nem kiegyezésre, hanem az Ausztriától való elszakadásra kellett volna kihasználni.

Itt Deák hibázott: a kiegyezéssel a hanyatló Ausztriához kötöttük a sorsunkat(nem mellesleg megbocsátottuk Ferenc Jóskának a megtorlást és az aradi vértanúk kivégzését!), aminek egyenes következménye lett az első világháború és Trianon.

Fredddy 2019.01.28. 06:44:53

A szabadságharcot elvesztettük, nincs értelme azon töprengeni, hogy mi lett volna, ha. Az orosz cár eltökélt volt, mert féltette a birodalmát a forradalom lángjától, őt legyőzni pedig még Napóleon se tudta. A többieknek sem volt érdeke Ausztria bukása, Poroszországnak talán, de ők meg akkor még nem tartottak ott, ahol 15 évvel később.
Egyszerűen csak arról van szó, hogy a vereség ellenére sem volt hiábavaló a küzdelem: 1867-ben, a kiegyezéskor arattuk le a gyümölcseit.

Piri és Barkas 2019.01.28. 06:46:05

A történet teljesen egyértelmű. Az osztrákokat leszopattuk, legyalultuk. Azonban 200k muszka ellen nem volt esélyünk. Ennyi. Görgey számomra kb. Rommel kategóriájú hős.

butyko 2019.01.28. 06:46:42

Az volt a baj,hogy Görgey alól elfogyott az ország. Ha még két hétig tudott volna vonulni dél felé,akkorra az orosz haderő sarkon fordul és dolgavégezetlenül kimegy az ország területéről. Kolera Tábornok úr ,ő pusztította az orosz sereget,augusztusig kb 20% -nyi emberveszteséget okozva.Nem véletlen,hogy a győzelmük után nagyon sebesen visszatértek Lengyelországba... Több orosz pusztult el nyomorultul a saját maguk által behozott fertőzéstől,mint elesett valami csatában. A magyar sereget és lakosságot csak érintőleges fertőzés érte. Paszkievics feljegyzéseiben már megjelent a visszavonulás - a kolera elől. De a történelemben nincs " ha ",mint tudjuk...

butyko 2019.01.28. 06:47:15

Ja,ha valaki tudja Petőfi Sándor (őrnagy és költő) 1940-es szolgálati évében az egyik híres parancsnokának a nevét,annak gratula! (Neve megjelenik e cikkben! ) :)

Periodista. 2019.01.28. 06:51:23

@butyko: Bem József alatt szolgált (ő "Bem apónak" hívta). De mi az az 1940-es dátum?

Tomycat 2019.01.28. 12:49:17

Nem vesztettük el 1848/49-et. A Szabadságharcot nem nyerhettük meg akkor, mert 1849 májusa után az oroszok nélkül is ki tudja meddig folytatódott volna a háború. Annak nem volt ugyanis reális esélye, hogy a Habsburgokat el tudjuk távolítani a hatalomból, főleg gyorsan nem, az osztrákok ellenére meg egyszerűen nonszensz. Ausztria sem nyert Világossal. Nekünk lett nagyon rossz, nekik nem lett jobb. Igazában a Kiegyezéssel nyert mindkét nép. A májusi hadjárat győzelmei, egész 1848/49 nélkül viszont a Kiegyezés sem lett volna.

mgdé 2019.01.28. 12:49:43

@Piri és Barkas:
"legyalultuk"

Ez azért szentimentális túlzás. Ha igazad lenne, akkor honnan volt Haynaunak túlerőben levő, Szőregnél és Temesvárnál kétszer is minden gond nélkül győzni tudó hadserege? Miközben az ott győztes Radetzky és serege még mindig Itáliában.

kiskutyauto 2019.01.28. 13:51:10

Sajnos saját szabályaik szerint, jogosan avatkoztak be az oroszok, és sajnos mi magyarok, meg senkitől sem kaptunk hasonló segítséget, senkivel sem kötöttünk hasonló szövetséget, pedig lett volna igény rá, mert a lengyelek, a szerbek, sőt még talán az olaszok is szóba jöhettek volna. A távolabbi nyugati nagyhatalmak, mint franciák, angolok, spanyolok, mind hasonló monarchiákban éltek és pártolták a birodalmi elnyomókat, persze hogy nem segítettek. De pl ha a portugálok és írek, nincsenek ilyen messze, biztos hogy segítettek volna... de kár ezen álmodozni... a Habsburgok számíthattak a cárra, mi magyarok meg nagyjából senkire... ilyen időtávlatban... mire tárgyalni kezdhettünk volna, érdemi segítségről, már levertek minket extrém és aljas inkorrekt túlerővel... De ugyebár tudjuk évezredek óta hogy a mindenkori zsarnoki elit bármi áron védi a birodalmát, utolsó leheletéig és semmitől sem riad vissza ezért... nincs fair play, nincs arányos náluk... viszont van megtorlás példa statuálás szintúgy embertelen igazságtalan beteges módon.... Putyin-Erdogan a törpe pincsijükkel, ugyanilyen elitista birodalmat építenek újjá ismét... nem kommunistát, ne higgye senki, sem nem nácit, egy teljesen újfajta terror zsarnokságot, aminek még csak elvei sincsenek, emiatt még borzalmasabb pokol vár Európában mint bármikor korábban, ha győznek...

Thomas Dantes 2019.01.28. 13:51:30

@laci_52: Hanyatló Ausztriához kötüttök a sorsunkat? Hát nem úgy tűnik mintha Ausztria hanyatlana.
De 1867 -1914 között se épp hanyatlott, sőt épp ellenkezőleg. Továbbá Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődése épp a kiegyezés miatt következett be.

Trianon nem a kiegyezés következménye. A vesztes háború, a nemzetiségpolitika, a szegénység, az antanthatalmak játszmájának, illetve annak következménye, amit 1918-ban a magyar politikai elit csinált.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.01.28. 17:15:07

Az elődöntőben megvertük az osztrákokat, a döntőben viszont kikaptunk az oroszoktól. Sajnos csak ezüstérmesek lettünk, mint '54-ben az Aranycsapat. :)

Fredddy 2019.01.28. 17:15:21

@balfaszokkal sáncoló: persze, igen, csakhogy a Habsburgok sose kötöttek volna -végleges- békét, amíg reménykedtek abban, hogy az oroszok segítenek.

ursus artos 2019.01.28. 17:16:38

Mindenféleképpen kell egy történelmi (látványos) tv-filmsorozat Görgeyről, amiben egyszer és mindenkorra a tények és a valóság mentén helyre rakjuk a szabadságharcban betöltött szerepét és örökre lemossuk róla az áruló bélyegét...

nts 2019.01.28. 20:49:54

@Történetiró: "Az oroszok nélkül vesztettek. 1849 májusára elbukták a harcot. KELLETTE az orosz beavatkozás a fordulathoz. Erről szól a poszt is. Olvastad?"
Olvastam, és örülök, hogy megírtad, mert így legalább lehet a kérdésről vitatkozni (a mai Magyarországon egy korrekt vitakultúra úgy kell, mint egy falat kenyér), de nem értek egyet az állításoddal. A tavaszi hadjáratban arattunk nagyon szép győzelmet, aminek eredményeként felszabadult az ország területe, viszont nem nyertük meg a háborút (csak a hadjáratot). Szó sem volt megadásról, vagy békekötésről. Az osztrák hadsereg mindkét alkalommal el tudta kerülni a bekerítést, így veszteségekkel, de rendezetten elhagyta az ország területét. Mindeközben Észak-Itáliában a fő hadseregek győzelmet arattak. Akkora erőfölényben voltak gazdaságilag, katonailag erőforrások tekintetében, hogy egy-két év múlva győztek volna, akkor is, ha valami csoda folytán elkerüljük az orosz beavatkozást. Az általad felhozott példák arra, hogy a gazdaságilag elmaradott országok is nyerhetnek, nem álljákmeg a helyüket. A jugoszláv partizánoknak például egy szemernyi esélyük sem lett volna külső támogatás és a német vereségek nélkül.

Történetiró 2019.01.28. 21:04:26

@nts: A vita-kultúra bizony nagyon fontos. És én vitatom is azt, amit írsz:

1. Az osztrák főerők harcoltak Magyarországon
2. Az Itáliában és Ausztriában maradt seregtesteket a folyamatosan zajló olasz felkelések és a zsinórban háromszor kirobbanó bécsi forradalom miatt kellett ottho tartani. Ne feledjük: még 1848 októberében is dörögtek a fegyverek Bécs utcáin.
3. Az osztrákok legfőbb félelme egy olyan összefogás volt, mely az akkoriban egyre erősödő Piemonti Királyság és a lombardiai felkelők közt volt várható (és volt is kialakulóban). EZÉRT tartották Radetzkyt Itáliában és küldték ide Windisgratz -et.
4. Az osztrák félelem beigazolódott, csak épp 10 évvel később (1859-ben), ugyanis a piemonti hadak a franciákkal és olaszokkal összefogva ronggyá verték őket (megentai és solferinói csata)
5. Összegzés: Ausztria NEM TEHETTE meg, hogy MINDEN erejét ide irányítsa és ez volt a gyenge pontjuk. 1848 decemberében 55 ezer fővel, 1849 júniusában 60 ezer fővel támadtak. Az elsőt kivédtük és kiűztük őket, a második pedig csak az orosz túlerő miatt lett sikeres.

Négyes_ 2019.01.28. 22:00:19

@nts: A jugoszláv partizánoknak annyira nem kellett segitség, hogy képesek voltak felszabaditani saját országukat. Hvala Josip Broz.

gigabursch 2019.01.29. 10:18:07

@Frady Endre:
Ez elég frappáns megközelítés.
:-)

butyko 2019.01.29. 10:18:18

@Equalizer.: Jelentős angol segítséggel,hogyne. Meg azzal a Jugoszláviából hiányzó jó pár német hadosztállyal,amik Olaszországban harcoltak a szövetségesek ellen. És Trieszt,amit Tito elfoglalt majd 10 nap múlva átadott az angoloknak...

butyko 2019.01.29. 10:18:24

@Periodista.: Nem jó válasz! :) Az 1940 -es dátum korrekt,nem elütés! Hajrá!

Periodista. 2019.01.29. 10:24:33

@butyko: Szóval akkor szerinted Petőfi megélte az 1940-et, vagyis 117 évig élt. Orvos látott már?

Négyes_ 2019.01.29. 10:24:35

@butyko: Hát túl sok segítséget Tito partizánjai nem kaptak. Maguk harcoltak. Egyedül a hegyeik voltak segítségükre. Mellesleg a ruszkik több segítséget kaptak, ha már itt tartunk az amerikaiaktól, például vagy 400 ezer teherautót.

Tanár_ 2019.01.29. 10:27:33

@Periodista.: @butyko: Nem azt írta, hogy "megélte" a 117 évet, hanem, hogy 117 évesen még volt katonai parancsnoka. Vagyis 117 évese HARCOLT Petőfi a háborúban. Zseni az ürge. Jól leleplezett egy történelmi rejtélyt. .-)))))

gigabursch 2019.01.29. 14:14:49

@Egy tanár.:
17 évesen még a királyi családból sem lesz valaki őrnagyi rangban.

De engem is érdekel a megoldás.

Konzervtigris 2019.12.13. 13:18:49

Érdemes elgondolkodni azon, hogy 1848/49-ben mindenkivel háborúztunk, akiknek később Trianont köszönhetjük. Sok szempontból az I. világháború főpróbája volt: ekkor, a fegyveres harc élménye miatt idegenedtek el tőlünk végleg a nemzetiségek.

Az I. világháborúban azért bírtuk tovább, mert akkor legalább Bécs a mi oldalunkon állt (egy darabig, végül viszont elszakította Burgenlandot).

Nem véletlen, hogy Széchenyi István megőrült. Nem látott kiutat.

butyko 2020.05.11. 08:44:47

@gigabursch: Valóban nem 1940 ,elírtam... Bocs mindenkitől! A kérdéses évszám 1840 ! A válasz pedig maga Jellasics!

sieddie 2020.05.11. 19:04:06

"Az a bizakodás azonban, hogy az április 14-i elképzelés meg is valósítható, legutóbbi győzelmeink ellenére, melyek a határozatot nem ellenzőket éltették, a közelmúltra, jelenre és a jövőre elfogulatlan katonai szemmel vetett egyetlen pillantásra merő ábrándnak tetszett.

Az utóbbi négy hét alatt a magyar fegyverek teljesítménye olyan rendkívüli volt, hogy ha valaki ezt előre megjósolja, jóslata Kossuth leghangzatosabb kiáltványaival is kiállta volna a versenyt; de az ellenséggel összehasonlítva viszonylagosan szerény erőnk láttán nem titkolhattam el magam előtt, hogy ez a teljesítmény volt a netovábbja annak, amit Magyarország a maga hadseregétől akkori katonai kiképeztetési fokán várhatott.

A csatában szerzett tapasztalataim alapján be kellett vallanom magamnak, hogy nem pusztán a „fiatal hadsereg” nagyobb vitézsége fűzte a győzelmet a mi zászlóinkhoz. Sőt, bármennyire berzenkedjék is önimádatunk ez ellen – be kellett ismernünk, hogy a magyar nemzet hálájának tekintélyes része a most leírt áprilisi hadjárat gyors és sikeres befejezéséért végső soron herceg Windisch-Grätz tábornagyot és báró Jellačić bánt illette meg.

Véres diadalokat arattunk. Ezt – minden ellenkező szándék ellenére – semmiféle hadijelentésekkel nem lehetett elvitatni tőlünk; de a győzelem babérja legtöbbször csak hadseregünknek egy kis részét, többnyire ugyanazt a részét illette meg. Benne kiválóak voltak a fiatal eredeti honvédek, de mégiscsak kevesebben voltak, mint a régiek, az úgynevezett sorezrediek – egykor a velünk szemben harcoló hadsereg alkotórészei. Haderőnknek ezt a részét a nagy többség kétes megbízhatósága miatt sehol és soha nem lehetett kímélni; minden ütközetben ezt érte a legtöbb veszteség; a legtöbb áldozat, amellyel minden sikerünket a harctéren meg kellett vásárolnunk, mindig a legjobb – nem pótolható – csapataink soraiból esett.

A többiek a hadjárat folyamán távolról sem gyarapodtak annyit fegyelemben és vitézségben, hogy erkölcsileg pótolhatták volna veszteségeinket. A szigorú hadi fegyelem, melyet a régi tisztek segítségével a téli hadjárat alatt a feldunai – ekkor már VII. – hadtest soraiban nem minden siker nélkül iparkodtam meggyökereztetni, a többi hadtestparancsnoknál (Aulichot kivéve) kevés visszhangra talált. Hogy tábornoktársaimat hasonló igyekezetre kényszerítsem, ahhoz nekem, mint Vetter altábornagy fővezér ideiglenes helyettesének, nem volt elég hatalmam.

A reményteljes fiatal hadsereg legnagyobb részét még mindig nem lehetett több mint egy napra közvetlenül ellátni élelmiszerrel; ezért nem lehetett a megvert ellenséget keményen üldözőbe venni; ilyen üldözés nélkül nem lehet az ellenfelet végképp tönkretenni; s enélkül megint lehetetlen az olyan háborút, mint a Magyarország és Ausztria közötti (amely április 14. után csak az egyik vagy másik fél teljes vereségével végződhetett), szerencsésen befejezni.

A legtöbb hadtest táborában csak úgy hemzsegtek a tiszti, altiszti és markotányos fogatok, nem is említve a csapatok mindennapi ellátását szállító nélkülözhetetlen szekereket. Ez a lerázhatatlan szekérvár már a gyors és akadálytalan előrenyomulásban is gátolt; bármilyen rögtönzött oldalmozdulatot nehezen megoldható feladattá tett; és ha a hadvezérnek arra kellett gondolnia, hogy esetleg szükségessé válik a visszavonulás, a puszta gondolatára égnek állt minden haja szála.

Hogy tehát csapataink többségének ilyen fegyelmi tökéletlensége ellenére is a győzelmet állandóan a háromszínű zászlóhoz fűzhessük, ahhoz vagy a hadsereg nagyarányú szaporítása kellett volna, hogy a haza minden fenyegetett pontján erőt állíthassunk szembe az ellenséggel hozzáértő vezérek parancsnoksága alatt; vagy pedig az ellenségnél számra, fegyelemre és kitartásra nézve általában gyöngébb magyar haderő vezéreinek kellett volna állandóan túltenniük az ellenséges hadvezéreken tehetség és hadiszerencse dolgában, ahogy ez eddig tényleg megtörtént.

A két lehetőség közül az elsőt lehetetlen volt valóra váltani; az ország készségesen szolgáltatta ugyan az új zászlóaljak alakításához szükséges újoncokat, de hiányoztak mindazok az eszközök, amelyekkel az új zászlóaljakat a modern hadviselés követelményei szerint csatakészre lehetett volna felszerelni. Az az ötlet pedig, hogy a hadsereget kaszásokkal vagy éppenséggel amazonokkal szaporítsák a szükséges számra, helyénvaló lehet az egyik vagy másik nemzet legyőzhetetlenségét hirdető hangzatos szónoklatban csattanóként, de a tapasztalt katona, ha számot tart fegyvertársai becsülésére, ilyesmit gúnymosoly nélkül sohasem vehet a szájára!" - Görgei Artúr életem és működésem Magyarországon 1848 és 1849-ben

sieddie 2020.05.11. 19:04:11

Folytatása:"A második lehetőség teljesítését pedig csak attól a cégtől lehetett volna várni, amely a jámbor óhajtásokat valóra váltja.

A hadtörténelemben akadnak ugyan lángeszű hadvezérek, akik csapataik számbeli kisebbsége ellenére sorozatosan győzni tudtak; de sehol sem akadunk szabatos méretekre és formulákra, melyek alkalmazásával, a hadiszerencsét nem is említve, előre ki lehetne számítani valakinek a hadászati lángeszét, aztán a viszonylagos csapathiánynak egy bizonyos adag hadvezéri lángésszel még kiegyenlíthető maximumát. Sőt, ha feltesszük, hogy ilyen méretek és formulák akadnak a hadtörténelemben, és mi rendelkezünk azzal a képességgel, hogy helyesen élhessünk velük, nos, akkor bizonyára elkerülünk csapatvezéreink kiválasztásában jó néhány sajnálatos tévedést, de annak a kedvező aránynak állandósítása, melyben eddig haderőnk vezetői az osztrák hadvezéreket hadiszerencse vagy tehetség dolgában fölülmúlni látszottak, ezután már nem függött tőlünk, hiszen az ellenséges fővezéri pálca herceg Windisch-Grätz tábornagy kezéből báró Welden táborszernagy kezébe került.* Az utóbbinak hírneve ugyan, már ahogy akkor táborunkba eljutott, inkább az írót, mint a hadvezért illette, mégis az az osztrák hadseregre nézve gyászos fordulat, amely az 1848. decemberi helyzettől az 1849. áprilisi helyzethez vezetett, meggyőzött minket arról, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagynál kedvezőbb ellenfél aligha kerülhet az ellenséges hadsereg élére, sőt még hozzá hasonlóan kedvező odakerülése sem valószínű.

Úgy látszott tehát, hogy helyzetünk az osztrák fővezényletben történt változás után utóbbi győzelmeink ellenére elgondolkoztatóbbra fordult, mint volt, nem is említve április 14-ének ránk nézve végzetes következményeit.

De ha ezeket figyelembe is vettem, mégis rá kellett ébrednem, hogy az ellenséges haderő rövidesen várható nyomasztó túlsúlyának valószínűsége miatt tulajdonképpen mindegy ránk nézve, herceg Windisch-Grätz tábornagy vagy más áll-e az ellenséges haderő élén. Az osztrák fővezéri poszton végbemenő változás azok után a vészjósló kijelentések után, amelyeket az április 26-án foglyul ejtett osztrák katonáktól hallottunk Magyarország létének kérdésére nézve, jelentéktelen mellékkörülménnyé zsugorodott.

Hadifoglyaink elbeszélése szerint tisztjeik az örökös visszavonulás közben azzal a biztatással vigasztalták őket, hogy már úton van ellenünk az orosz hadsereg, és az osztrák most csak azért vonul vissza, hogy annak Magyarországra való betörését bevárja.

A derűlátók megmosolyogták ezeket a kijelentéseket, és szándékosan terjesztett rémhíreknek tartották. Megvallom, engem is váratlanul értek ezek a hírek, mert azt is inkább elképzeltem az osztrák kormányról, hogy ha már a monarchia megmentése rendkívüli áldozatot követel olyan okok miatt, melyeket felsorolni is fölösleges, könnyebben fogja magát rászánni Olaszország kiürítésére, mint idegen segély kérésére. De az a tény, hogy a kijelentések váratlanok voltak, még nem tette őket hamissá azoknak a szemében, akik elég elfogulatlanok voltak végiggondolni, hogy az osztrák tisztek már csak hadseregük jó hírnevének féltéséből is átallották volna elszontyolodott legénységüket egy idegen hadsereg segítségének reményével vigasztalni, ha nem kapják ők is ugyanezt a vigaszt a tábornokaiktól, azok pedig a bécsi miniszterektől.

Egy percig sem kételkedtem már benne, hogy az orosz cár Magyarországon be fog avatkozni.

A derűlátók azt mondták, hogy ebben az esetben Anglia, Franciaország, a Szárd Királyság, Észak-Amerika, egész Németország, Törökország stb. rögtön hadat üzen az orosz császárnak. De ha ennek a felfogásnak április 14. előtt még lehetett is némi valószínűsége, feltűnően gyors elterjedése ez után a nap után számomra csak sajnálatos tanúbizonyságul szolgált, hogy a politikai szédelgés ragálya mennyire elterjedt már hazámban. Különben pedig az olyan ügy védelmezője szemében, amely egy harmadik beavatkozása miatt bukik el, vajmi közömbös, hogy utólag a harmadik beavatkozásának jogosultságát egy negyedik vagy ötödik tagadja-e vagy sem.

Az orosz beavatkozást és vele a haza végveszedelmének kísértetét fölidézni – ahhoz értettek az április 14-i debreceni törvényhozók; visszaparancsolni viszont a kellő varázsige híján már nem tudták. Ezt ugyanis derűlátó jóslataikkal nem pótolhatták; azokat a tátongó sebeket sem tudták eltüntetni, melyekből lelki szemeimmel hazámat elvérezni láttam; nem tudták elvakítani a józan belátást sem, mely előtt álomképként foszlott szét a bizalom annak az említett gondolatnak elképzelhető voltában, hogy az ország alkotmányát külső és belső ellenségei (azaz a debreceni törvényhozók) ellenére megmenthessük."

sieddie 2020.05.11. 19:04:19

"A kendőzetlen tényeket, melyeknek végiggondolása erre a szomorú eredményre vezetett, minden katonánk láthatta. Mindenki ugyanazt a következtetést vonhatta le belőlük, amely az én hitemet, hogy Magyarországot az oktrojált alkotmány áldásaitól meg lehet menteni, már összetörte. Nem kellett hozzá különösebben éles elme. Elegendő volt a józan ész, az elfogulatlan szem.

És az a vakhit, amely ezzel a felismeréssel szemben meg nem állhatott, amely a hadsereget még egyes-egyedül összetartotta, amely az alkotmányos régi katonákat az április 14-i törvényhozóikat elítélő érzésük ellenére még egyesítette a nyilatkozat pártolóival, az oktrojált alkotmány hadserege elleni küzdelemben, immár vajmi megbízhatatlan kapoccsá vált a magyar hadsereg politikai nézetekben meghasonlott részei között. Ugyanazok a csapatok, amelyeket ma még egyesít az Ausztria elleni küzdelem, holnap akár egymás ellen fordíthatják fegyvereiket. A magyar főhadsereg legveszélyesebb ellensége már nem az volt, amelyik szemben állt vele, hanem az, amely – hála április 14-ének – életre támadt tulajdon soraiban: a visszavonás szelleme, ideig-óráig még féken tartva, de meg nem semmisítve egy másik, nem kevésbé veszedelmes belső ellenség, az elbizakodottság szelleme által." idézet vége

sieddie 2020.05.11. 19:04:26

Ajánlom figyelmébe mindenkinek az elolvasását,mert kiderül,hogy a hadvezetés nagyrésze az áprilisi törvényekkel NEM ÉRTETT EGYET.
süti beállítások módosítása