Ötszáz évvel ezelőtt a világ képe egészen másként festett, mint napjainkban: óriási változás küszöbén állt a Föld, kitágult az ismert világ, új földrészeket fedeztek fel, a reneszánsz megnyitotta a hagyományos, vallásos felfogástól eltérő, új gondolkodás előtt az utat, a reformáció alternatívát kínált a katolicizmussal szemben, Leonardo da Vinci 1506-ban megfestette a Mona Lisát, Michelangelo pedig 1512-ben a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját. A változásokkal eljött az újkornak nevezett időszak.
forrás: fineartamerica.com
Ugyanakkor Európa országai nem egyformán részesültek a megújulásból: Franciaország és Anglia belső válságokkal küzdött, német területen a reformációt megelőző idők belső feszültségei voltak a jellemzőek, Itáliában pedig a számtalan partikuláris érdek forgácsolta szét az egységet. A Habsburg és Valois családok harca uralta a kontinenst és a császári hatalom visszaszorításának igénye kötötte le a kontinens főnemességét. Csak a gazdag és frissen egységesülő Spanyol Királyság, illetve az ugyancsak felemelkedő szomszédja, a Portugál Királyság volt annyira erős, hogy ne belső problémáira, hanem a világ meghódítására koncentráljon.
Az első nagy felfedezőutak megtervezése mögött az egyre erősebb Oszmán Birodalom megkerülésének vágya állt, mivel Kína és India termékeit a törökök kikerülésével szerették volna Európába eljuttatni. A portugálok léptek először: Bartolomeo Diaz 1487-ben elérte Afrika csúcsát, a Jóreménység fokot, bebizonyítva, hogy Afrika megkerülése igenis lehetséges. Később, 1498-ban Vasco da Gama már továbbmerészkedett és eljutott Indiába.
Vasco da Gama Indiába érkezik (forrás: wbur.org)
Aztán következtek a spanyolok: itáliai hajósokkal (Kolumbusz Kristóf) Toscanelli térképét követve a Föld megkerülésével akartak eljutni Kathajba (Kínába). Sikerülhetett is volna, de közben beleütköztek egy földrészbe, melynek létezéséről addig nem is tudtak: Amerikába. Innentől a két terjeszkedni vágyó európai nagyhatalom: Portugália és Spanyolország nekikezdett a világ meghódításának, miközben a kontinens más országai (Anglia, Franciaország és a német fejedelmek) vagy egymással, vagy belső felkeléseikkel voltak elfoglalva.
A folyamatban fontos szerepet töltött be a történelem egyik legfontosabb pápája: VI. Sándor, valódi nevén: Rodrigo Borgia. A korabeli világ legbefolyásosabb embere Spanyolországban látta meg a napvilágot, 1431-ben, majd gyors egyházi karriert befutva (és Rómába települve), 61 évesen, 1492 augusztusában lett pápa.
VI. Sándor pápa, Rodrigo Borgia (forrása: Wikipédia)
Rodrigo Borgiát már pontifikátusa kezdetén hevesen foglalkoztatta a világ meghódításának kérdése és eredeti hazájának, Spanyolországnak az ebben való részvétele. Még egy éve sem volt pápa, mikor 1493 májusában kezdeményezte "Inter Caetera Divinae" nevű bullájában, hogy Spanyolország és Portugália kössön egyezséget a világ felosztásáról, a konfliktusok elkerülése érdekében. Ugyanakkor VI. Sándor túlságosan is elfogult volt szülőhelye, Spanyolország javára így, konkrét javaslatai (melyekből 1493/94-ben négyet is tett) sorra elbuktak. Végül a felek kihagyták a konkrét tárgyalásokból, de a végső szerződés szentesítésére azért felkérték.
A tordesillasi és zaragozai szerződések
A spanyolországi Tordesillas városában 1494 június 7-én született meg a szerződés a Spanyol Királyság és Portugália között. Az említett napon a két ország küldöttei találkoztak egymással és ők írtak alá a dokumentumot is. A spanyol királyi pár: Aragóniai Ferdinánd - Kasztíliai Izabella illetve II. János portugál király csak később, a ratifikáció után írta alá az innentől "tordesillasi szerződés" (Treaty of Tordesillas, Tratado de Tordesillas) néven emlegetett okmányt. A szerződés eredeti példányait ma Sevilla Levéltárában és a Lisszaboni Nemzeti Múzeumban őrzik.
A híres tordesillasi szerződés (forrás: tesorosycaprichos.es)
Az okmány érdekszférákra osztotta a világot: mégpedig egy spanyol és egy portugál gyarmati féltekére. Az akkori ismert világ többi államát kizárták az osztozkodásból, csak és kizárólag Spanyolország és Portugália részesült mindenből. A választóvonalat a portugál kézen lévő Zöld-foki szigetektől nyugatra húzták meg (a szigetcsoporttól 2000 km távolságra, az Atlanti-óceán kellős közepén), a 48. hosszúsági kör mentén. A vonalon túl (Amerika túlnyomó része, a mai Brazília kivételével) spanyol érdekszféra lett, míg a vonaltól keletre (beleértve Afrika és India egészét), a portugálok hódíthattak. Ki is alakultak gyarmattelepeik végig az afrikai partok mentén egészen az indiai Goa városáig (mely Portugália ázsiai birodalmának központja lett). Goa 1510-től egészen 1974-ig képezte Portugália tulajdonát, míg Brazília felett 1824-ig rendelkeztek. [Nem véletlen, hogy ma Közép- és Dél-Amerika szinte egészén a spanyol a hivatalos nyelv ma is, míg Brazíliában portugálul beszélnek.]
kép forrása: globalsecurity.org
Később, 1529-ben szükség lett a szerződés kiegészítésére, ez lett a zaragózai egyezmény, mely Ázsiában is meghatározta a befolyási övezeteket. Itt a 138. hosszúsági kör lett a választóvonal. A XVI. század egésze és a XVII. század eleje még a Spanyol Birodalom és a Portugál Királyság világuralmának jegyében telt.
A spanyol konkvisztádorok és portugál hajósok sorra győzték le a Közép- és Dél-amerikai indián kultúrákat, az egymással is hadban álló törzsek megosztását, a behurcolt betegségek terjedését és a modern tűzfegyverek pusztító hatásait kihasználva. Az 1500-as évek első évtizedeiben Alvarado a majákat, Cortez az aztékokat, Pizarro pedig az inkákat győzte le alig pár ezres seregekkel.
A fenti képen a három legnagyobb spanyol gyarmatosító látható: Pedro de Alvarado (1485-1541), Hernán Cortes (1485-1547) és Francisco Pizarro (1471-1541). Hadjárataik, parancsaik nyomán dőlt össze az Azték és Inka Birodalom is.
A spanyol-portugál hódítás egyúttal a kereszténység, az európai szokásrendszer, európai építészet, illetve társadalmi berendezkedés terjedését is elhozta a frissen felfedezett kontinensre. A világ a XVI. század végére mindössze két állam birtoka lett, ám csak egy időre.
A XVI. század spanyol-portugál hódításai (forrás: gohighbrow.com)
A spanyol - portugál hanyatlás
A spanyol-portugál hegemónia nem maradt meg sokáig: a XVII. században (1600-as években) Európa több országa is rendezte belső viszonyait, igy előbb az angolok és franciák, majd a hollandok is megkezdték világhódító küldetéseiket, szinte minden kontinensen. II. Fülöp (1527-1598) spanyol uralkodó halála után Spanyolország egyre komolyabb belső problémákkal küzdött, megkezdődött lassú hanyatlása..
A britek és franciák Észak-Amerikában, Afrikában, Indiában szereztek fontos gyarmatokat, a hollandok pedig Ausztroázsia szigetein (ma Indonéziában), így a spanyolok és portugálok lassan kiszorultak az új területek meghódításaiból. Bár Dél-amerikai és sejtszerű afrikai-ázsiai gyarmataikon az 1800-as évek kezdetéig megtartották hatalmukat, birodalmaik felbomlása elkerülhetetlenné vált. A XIX. századra már Anglia és Franciaország birtokolta a világ két legnagyobb gyarmatbirodalmát.
Harmat Árpád
Felhasznált irodalom:
- Anderle Ádám: Spanyolország története Pannonica Kiadó, Bp. 1999.
- A portugál földrajzi felfedezések - zeus.nyf.hu
- Ormos Mária: A Föld felfedezése és meghódítása. Kossuth Kiadó, 2016
Ha érdekesnek találtad, itt is várunk: Történelemrajongók FB klubja
2020.09.26.14:42