Joszif Visszarionovics Sztálin 1924-ben, Lenin halála után kezdett teljhatalma kiépítéséhez, amely egyben (üldözési mániája és hatalomféltése miatt) tömeges kivégzésekkel járt együtt riválisai, saját párttársai sőt tábornokai körében is. Egyszemélyi diktatúrája a 20-as évek végén és a 30-as években (egészen a második világháború kitöréséig) több hullámban zajló tisztogatásokat hozott. Figyelme ekkoriban főleg a folyamatos perekre, kivégzésekre irányult, elsősorban azért, hogy 15 év alatt (1924 és 1939 között) megszabaduljon minden olyan vezetőtől, párttagtól és tiszttől, aki veszélyt jelenthetett korlátlan uralmára. Trockijt - aki Lenin idején még rangban és befolyásban egyenlő volt Sztálinnal - már 1926-ben leváltatta (1940-ben meg is ölette), majd következett másik három magas beosztású vezető: Tuhacsevszkij tábornok, Grigorij Zinovjev és Lev Kamenyev, akiket 1936-ban és 1937-ben öletett meg. A későbbi tisztogatásokban újabb és újabb pártvezetők következtek, illetve további tábornokok, tisztek, párttagok, akik mind a kivégzőhelyiségekben haltak meg. A világháború sem lassította a kivégzések tempóját, sőt 1940 -ben a katyini vérengzés (lengyelek lemészárlása), majd 1941 és 1945 között az árulónak beállítottak oroszok halálra ítélése növelte Sztálin áldozatainak számát.
Vaszilij Mihajlovics Blohin (forrás: wikipedia)
A hatalmas méretű vérontáshoz Sztálinnak megbízható hóhérokra volt szüksége, különösen a kényes ügyeknél, a fontos emberek likvidálásánál, akiknek megöléséhez a generalisszimusz egy bizalmi embert alkalmazott. Ő volt Vaszilij Mihajlovics Blohin ezredes (később, 1945-től vezérőrnagy), az NKVD (politikai rendőrség) főhóhéra. Ő végezte ki az említett trió tagjait is (Tuhacsevszkijt, Zinovjevet és Kamenyevet), majd 1938-ban az alkotmány kidolgozását végző Nyikolaj Buharint. Becslések szerint (pl a Wikipédia német oldalán) 50 ezer kivégzés szárad Blohin lelkén, melyeknek túlnyomó részét saját kezűleg hajtotta végre. (Ezzel egyébként bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a legtöbb, saját kezű gyilkosságot végrehajtó személy.)
A "nagy tisztogatás" azaz csisztka 1934 és 1940 között zajlott a Szovjetunióban, mégpedig három hullámban: először a tizenhatok perében születtek halálos ítéletek 1936 augusztusában, majd következett a tizenhetek pere 1937 januárjában, végül a huszonegyek pere 1938-ban (ebben halt meg Buharin is). Közben 1936 és 1939 között a hadsereg tábornoki karában is folyt a tisztogatás: Tuhacsevszkij mellett 50 hadtest-, és 154 hadosztályparancsnoknak kellett meghalnia. A náci Németország 1941 júniusi támadása úgy érte a Szovjetuniót, hogy nem voltak tapasztalt tábornokai. Sokak szerint ez a tény nagyban hozzájárult az első hónapok szovjet vereségeihez.
Ami Blohint illeti: még 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez és lett a bolsevik párt tagja. Az egyszerű katonatiszti karrier azonban valószínűleg nem vonzotta (főleg az első világháború lezárulása után) így 1921-ben a CSEKA (később: NKVD) alkalmazásába került. Itt viszont hamar Sztálin környezetében találta magát és jó benyomást téve a kommunista diktátora gyorsan lehetőséget kapott lojalitásának bizonyítására. Mivel szokatlan lelkiismeretességgel hajtotta végre a különböző kínzásokat és titkos kivégzéseket, elnyerte Sztálin feltétlen bizalmát, aki alosztály-vezetővé léptette elő. Blohin így főtiszti rendfokozatban egy olyan kommandatúra feje lett 1934-ben, mely ugyan az NKVD szervezetén belül működött (alosztályként az Igazgatási Végrehajtó osztály alatt), ám teljesen elkülönült a többi részlegtől és követlenül Sztálin alá tartozott. Blohin "főhadiszállása" a moszkvai Lubjanka börtön lett, melynek belső körletei felett "főhóhérként" a parancsnoki tisztségét is megkapta. Itt Blohin élet-halál urává vált: Sztálinnak jelentett és a parancsokat is tőle kapta. Nem akadt egyetlen vezető, tiszt, vagy tábornok sem, aki beleszólt volna tevékenységébe.
Joszif Visszarionovics Sztálin (forrás: nkp.hu)
Papíron persze Blohin felettesei voltak az NKVD parancsnokok, ám ők gyorsan jöttek-mentek, miközben Blohin végig a helyén maradt. Először az alapító, Dzerzsinszkij után, 1926 és 1934 között Vjacseszlav Menzsinszkij, majd 1934 és 1936 közt Genrih Jagoda töltött be a Politikai Igazgatóság, NKVD vezetői tisztségét, de őt hamar leváltotta Sztálin (sőt 1938-ban ki is végeztette), majd következett Nyikolaj Jezsov az 1936 és 1938 közti időszakban (a legnagyobb tisztogatások idején), akit szintén 1940-ben végeztek ki, végül 1938 nyarától egészen 1953-ig Lavrentyij Berija lett az NKVD teljhatalmú ura. Blohin természetesen Berija beosztottjaként dolgozott, ám a valóságban független volt tőle, mint Sztálin bizalmasa.
Kérdés, hogy Blohin minek köszönhette, hogy miközben Sztálin szinte minden kommunista vezetőt és NKVD parancsnokot halálra ítélt, személye végig érintetlenül maradt (sőt volt olyan NKVD parancsnok, akit ő maga végzett ki). A választ nem tudni, de talán ahhoz lehet köze (ez most személyes megjegyzés), hogy Sztálin nem találta veszélyesnek saját hatalmára nézve, mint a legtöbb bizalmi emberét. Mindenesetre a főhóhér 1926 és 1953 között, 27 éven keresztül végezte a "fekete munkát" a generalisszimusznak (ahogyan maga Sztálin nevezte ezt a fajta mocskos tevékenységet). Blohin módszere rendkívül egyszerű volt: pisztolyt használt és szimpla tarkón lövést (egy német gyártmányú Waltherral). Ha egy-egy nap nagyobb létszámú kivégzést kellett foganatosítania, akkor alaposan beöltözött, hogy védje egyenruháját. Lelkiismeretet nem ismert, soha nem ingott meg.
A második világháború alatt a katyini mészárlásban volt a legkiemelkedőbb szerepe 1940 tavaszán, amikor egyetlen hónap alatt 7 ezer lengyelt (többségében rendőrt és katonatisztet) hozatott kalinyi (Tveri) központjába, akiket mind sajátkezűleg lőtt főbe. (Összesen egyébként a kivégzett és katyini erdőben eltemetett lengyelek száma 22-23 ezerre tehető.)
A katyini erdő tömegsírja (forrás: timenote.info)
Blohin karrierje 1953-ben ért véget, amikor fő patrónusa, Sztálin meghalt. Az új szovjet vezető, Nyikita Hruscsov leváltotta tisztségéből és nyugdíjazta (felelősségre-vonása elmaradt). Bár Blohinnak volt felesége és egy fia is, magányosan töltötte élete utolsó éveit; megviselte menesztése. Az egykori főhóhér utolsó 1-2 évében, 1955 február 3-án bekövetkezett öngyilkosságáig visszavonultan élt és a tétlenség illetve emlékei elől az alkoholizmusba menekült.
Harmat Árpád
Ha érdekesnek találtad, itt is várunk: Történelemrajongók FB klubja
2021.06.01.19:19
