Történelem és múltbéli érdekességek

Történetíró

Létezett a valódi Robin Hood? [15.]

2020. július 27. - Történetiró

Robin Hood alakját az egész világon ismerik: a középkori Angliában, pontosabban a sherwood -i erdőben élő csuklyás bandita, aki hősies kis csapatával a gazdagokat és az elnyomó normann nagyurakat fosztogatja (köztük is kiemelten a gonosz nottingham -i bírót), hosszú évszázadok óta részét képezik a szórakoztató irodalomnak. A XIV. századi Angliában balladák és dalok születtek a bátor útonállóról, a XV. században falusi mulatságok színpadra vitt alakja lett, közben pedig figurája megjelent a brit költészetben is.

robin_hood1.jpg

1377-ben William Langland, középkori dalnok említi meg először versben is Robin Hood -ot, a "Piers Plowman" című művében, majd a korszak leghíresebb poétája, Geoffrey Chaucer (1343-1400), az első angol nyelven alkotó költő szövi bele alakját egyik versébe. Később, 1632-ben Martin Parker balladaíró egy komplett balladát szentel a hős Robin Hoodnak, a következő címmel: "Robin Hood igaz története". Valószínűleg ő tekinthető a népi mondákból kiemelkedő figura igaz atyjának, noha ma a legtöbb angol Howard Pyle -t nevezi meg Robin Hood megírójának, mert 1883-ban ő készített először teljes könyvet a figuráról, "The Merry Adventures of Robin Hood" címmel.

robin_hood2.jpg

Robin Hood szobra Nottingham városában

A fő kérdés azonban, hogy a nép körében elterjedő mondák, énekek, majd az ezek alapján elkészült balladák és könyvek valódi, vagyis valaha élt, konkrét, létező személyt takarnak e? A kutatók, történészek régóta foglalkoznak a kérdéssel.

A "jelöltek" közt első helyen áll egy bizonyos Robin Earle Huntington, aki mellett három érv is szól: 1. Fennmaradt sírfelirata 1198-ból, mely a legjobb íjásznak nevezi őt és Robin Hoodként említi. 2. Ezt a bizonyos Huntingtont tekinti a valódi Robin Hoodnak a figuráról először balladát író Martin Parker 3. Huntington halálának éve, az 1198-as esztendő megfelel a Robin Hood -ról szóló korabeli mondák és balladák keletkezési korának. Ez volt egyébként Oroszlánszívű Richárd uralkodási ideje is: az említett angol koronás fő ugyanis 1189 és 1199 közt birtokolta a középkori Anglia trónját. A sírfelirat egyébként így szól:

Robert Earle of Huntington

Lies under this little stone.

No archer was like him so good;

His wildnesse named him Robbin Hood.

Full thirteene yeares, and something more,

These northerne parts he vexed sore.

Such out-lawes as he and his men

May England never know age

oroszlanszivu.jpg

Oroszlánszívű Richárd (uralkodott: 1189-1199)

További jelöltek is akadnak Robin Hood valódi kilétére, az egyikük egy bizonyos Robert Fitzooth lázadó nemes, aki 1160 és 1247 közt élt Angliában, pontosabban a huntingdoni grófságban. Harmadik jelölt egy bizonyos Robert Loxley (vagy Locksley), aki 1245 körül élt szintén Közép-Angliában és akit egy XVII. századi történész, Roger Dodsworth a valódi Robin Hoodnak tekint írásaiban. Ez a Loxley szembekerült a törvénnyel és állítólag a sherwood -i erdőbe menekülve élte életét, mint útonálló. Végezetül következzen a negyedik jelölt, aki annyiban kakukktojás (az előzőekhez képest) hogy 100 évvel később élt. A valódi neve ismeretlen, mert már korabeli írások is Csuklyás Robinként emlegetik. Ő állítólag II. Edward korában lett bűnöző, az 1320-as években, amikor Nyakigláb Edward botrányos életű fia Skóciával állt hadban.

robinhood.jpg

Személyes megjegyzésként írom le: a két leginkább valószínű Robin Hood szerintem Robin Huntington (sírfelirata miatt) és Robert Loxley (mert rá egy XVII. századi történész hivatkozik). Mindketten megfelelnek ugyanis a primer forrásnak tekinthető, XIII. - XIV. századi, Közép-Angliában keletkezett mondák és énekek leírásainak. Ezekben Robin Hood kiváló íjász, mesteri kardvívó és remek vezető is, aki összefogja a sherwood -i erdő fosztogatóit és sereget szervezve belőlük rendszeresen megveri a nottinghami bíró katonáit.

Mindehhez hozzá kell tenni: ha elfogadjuk a legvalószínűbb verziót, vagyis hogy Robin Hood valódi megfelelője Robin Huntington, aki Oroszlánszívű Richárd idején élt, akkor érthetővé válik a korabeli Angliára jellemző közhangulat is, mely a helyi normann "kiskirályok" (vidéki bírók, serifek és grófok) túlhatalma ellen irányult. Ekkoriban ugyanis a főnemesi vezető réteg még mindig a franciul beszélő normann előkelőkből állt, akiknek felmenői az 1066-os normann hódításkor kerültek Angliába. Uralták a kulcspozíciókat, birtokolták a fontos hivatalokat és gazdag grófságokat, miközben - kihasználva a király, Oroszlánszívű Richárd hosszú távollétét (a Szentföldön) - magas adókkal sanyargatták a brit köznépet. 

A normannok északról, a skandináv területekről Európa délebbi régióiba vándorló germán eredetű népcsoportot alkottak (nord man = északi ember). Leginkább a Francia Királyság egyik északi területén telepedtek meg, saját hercegséget kialakítva, mely aztán róluk kapta nevét, mint Normandia. Később a XI. századra teljesen "elfranciásodtak" és felvették a francia nyelvet. Első nagy vezetőjük, Hódító Vilmos aztán 1066-ban seregével partra szállt Angliában és megkaparintotta magának az Angol trónt. Innentől kezdve 300 éven keresztül (egészen IV. Henrikig) a normann uralkodók korszaka következett, amikor a trónon ülő és közvetlen szolgálatában álló előkelő réteg francia ajkú normannokból állt, miközben a köznemesség és a nép (vagyis a szigetország 90% -a) angolul beszélt és angolnak vagy britnek vallotta magát. (Külön érdekesség, hogy Anglia ekkoriban háromnyelvű királyság volt, hiszen az előbb említett két nyelv mellett hivatalos ügyekben - mint a törvények megszövegezése, oklevelek írása - a latint használták.)

normannok.jpg

A XI. században a normannok megjelentek Dél-Itáliában is, ahol 1130-ban a pápa áldásával létrejött (mintegy 7 évtizedre, a Hohenstaufok felbukkanásáig) a Sziciliai Normann Királyság. Az említettek mellett normannok (vikinget) alapították meg az első orosz cár-dinasztiát is (ők voltak Rurikovok).

robin_russellcrowe.jpg

Az egyik legjobb Robin Hood film, Russell Crowe főszereplésével (2010)

Oroszlánszívű Richárd 10 éves távolléte alatt elfajult a helyzet Angliában: a magas adók és a bárói önkényeskedések miatt tömegek szegényedtek el, rengetegen számkivetetté váltak és számtalan kisnemes vesztette el rangját, földjét, vagyonát. Vélhetően közéjük tartozott a kisnemes Robin Hood is, aki a helyi normann bíró önkényeskedése ellen emelhette fel szavát (és lett emiatt útonálló). Ő azonban összefogta a Nottingham környékén hasonló sorsra jutottakat és szembeszállt a nottinghami bíróval. Harca során visszaadta a népnek a bíró által jogtalanul behajtott adókat, így hőssé vált mindenki szemében. Alakja mondák, balladák főszereplőjévé vált és lett ismert örök időkre.

robin_hood3.jpg

Ma már a filmiparban is helyet kap Robin Hood alakja, több filmes feldolgozásban is bemutatva a csuklyás rabló karakterét. Három megfilmesített változatot érdemes kiemelni: az első az 1938-as Robin Hood kalandjai, melyet Kertész Mihály rendezett és amelyben Errol Flyn alakítja Robin Hoodot, a második az 1991-es A tolvajok fejedelme, amiben Kevin Costner vezeti a sherwoodi banditákat és végül a 2010-es Ridley Scott rendezés, Russell Crowe - Cate Blanchett párossal. (Számomra ez a legutóbbi a legjobb, annak dacára, hogy mindegyik változatban, így ebben is akadnak történelmi hibák, tévedések.) [A legutolsó, 2018-as Robin Hood film (Taron Egertonnal) sajnos messze alatta marad az említett feldolgozásoknak így említésre sem érdemes.]

Zárásul a poszt címében feltett kérésre válaszolva: egyelőre nem bizonyított, hogy ki volt Robin Hood valódi megfelelője, de valószínű, hogy létezett a XII. - XIV. század közti időszak Angliájában egy hasonló figura, amikor a kihasznált és sanyargatott nép hősének tarthatott egy hatalommal szembeszálló banditát.

Harmat Árpád

Ha érdekesnek találtad, itt is várunk: Történelemrajongók FB klubja  

tortenetiro_logo.jpg

2020.07.27.19:05

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenetiro.blog.hu/api/trackback/id/tr9016077224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silverrant 2020.07.28. 16:30:33

Nem biztos hogy egy személy volt.
Lehet azért ilyen erős a legendája, mert többen is felvették ezt a nevet és Szerepet.
Az sok mindkét megmagyaráz.

Tangooo 2020.07.28. 17:11:50

Őszintén, nem mindegy?
Hamlet valóságos személy volt?

BrianZ 2020.07.28. 17:23:54

Nekem is van egy verzióm, már nem emlékszem hol olvastam. Ebben szintén a nottingham-i bíró a jófiú, aki megtisztította az erdőt a banditáktól és útonállóktól, míg Robin Hood az, aki ezt nem hagyta és mindenkitől lopott, nem csak a gazdagoktól. A sherwood-i erdő azért volt ilyen jelentős, mert a pénzek ezen keresztül mentek Londonba, és a bíró az utak biztonságossá tételével meg pénzzel támogatta a királyt. Robin Hood-ot aztán a költők és az írók emelték fel, miközben lehet, hogy hasonló figura volt, mint Rózsa Sándor (60 rendbeli bűnelkövetés, 30 gyilkosság, legtöbb áldozata szegény ember, de csendőrt is ölt) vagy Szandokan, a kalóz (ott a Kelet-Indiai Társaság tett rendet a kalózoktól hemzsegő tengereken).

BrianZ 2020.07.28. 17:27:06

És igen, lehet, hogy Hamlet is egy valaha létező személyről lett mintázva, lásd itt angolul, Amleth. en.wikipedia.org/wiki/Amleth

Történelemtanár_ 2020.07.28. 19:30:34

Nép hős volt, a kisember, az elnyomott, kiszolgáltatott és jogfosztott paraszt, polgár, nincstelen példaképe, aki képes volt arra, hogy visszaüssön. Ő volt Robin Hood, legalábbis ezzé tették alakját a ballada-írók és népi mesélők az évszázadok alatt.

Akkoriban, a XII.-XIII. század környékén annyi igazságtalanság, annyi túlkapás és jogtalan büntetés történt, annyi adót beszedtek és annyi embert tettek tönkre, a hataloméhes és kapzsi normann bárók, hogy kellett egy vigaszt adó nép hős, aki visszavág nekik.

gigabursch 2020.07.29. 06:02:57

Walter Scott alighanem kellően utánajárt.
Ő lLocksley-ra szavazott.

Amúgy a legjobb film a témában a Fuszeklik Fejedelme.

Control. 2020.07.29. 09:10:34

@gigabursch: Nem éppen. Walter Scottnál Sir Wilfred of Ivanhoe a valódi neve Robin Hoodnak. De nincs túl nagy jelentősége, mert Walter Scott nem volt történész.

Void Bunkoid 2020.07.29. 10:31:11

@Arkadiai: nana. A két személy nem ugyanaz. Ivanhoe és Robin Hood két külön személy, csak éppen egymás comborái még a legutóbbi keresztes hadjáratból.

A Scott-féle megjelenés viszont valóban sokat hatott a modern kori Robin Hood-képre, őóta általánosan valamiféle Loxley/Locksley nemes Robinka.

Control. 2020.07.29. 11:24:28

@Void Bunkoid: de hol van az Ivanhoe -ban, hogy Locksley = Robin Hood?

gigabursch 2020.07.29. 17:37:51

@Arkadiai:
Az íjász Locksley volt.

Nietzsche. 2020.07.29. 19:02:22

A normannok a magyar kalandozásokkal egy időben dúlták fel Európát. Sok ország történelmére gyakoroltak komoly hatást.
süti beállítások módosítása